Variációk almalekvárra

Előző cikkünkben megmutattuk, hogy hogyan készíthetsz egyszerűen, házilag almalekvárt. Most pedig megmutatjuk, hogyan variálhatod.

Remélhetőleg már szakértője vagy a lekvárkészítés össze csínjának, ezért beavatunk, hogy mivel dobhatod fel még jobban. Tippeket adunk, hogy milyen ételhez illik leginkább és hogyan óvd meg karod az izomláztól lekvárkevergetés közben.

Variációk ízesítésre és felhasználásra

Ha túl vagy az első néhány lekvár főzésen, és szívesen megbolondítanád az almalekvárt valamilyen pikáns ízzel, választhatsz gyömbért, körtét, narancsot, banánt vagy ananászt. De az igazán merészek között olyat is találhatunk, aki készítette már mentával, mákkal, vaníliával vagy ánizzsal az önmagában is nagyon szerethető édességet.

Nem csak az ízesítése, de fogyasztása is többféleképpen elképzelhető, ehetjük csupasz kenyérre, vagy pirítósra kenve, kanalazhatjuk gofrira, tehetjük palacsintába, rétesbe, lepénybe, ízesíthetünk vele tejberizst, vagy például császármorzsát is.
Te mit szeretsz még lekvárosan?

almalekvar_variaciok_1.jpg


Tipp, hogy hogyan kerüld el az izomlázat!

Az egyre sűrűbbé váló lekvár keveréséhez érdemes lukas közepű fakanalat használni, így kisebb eséllyel lesz izomláz a karunkban a főzés végére.

Tudtad-e?

Tudtad, hogy a méz jobban tartósít, mint a cukor?

Ezeknek a praktikáknak a birtokában egy újabb adag igazán finom almalekvárt készíthetsz. De ha még csak kacérkodtál a gondolattal és ezidáig nem ragadtál fakanalat, akkor olvasd el még egyszer a lekvárkészítésről szóló cikkünket, csempészd bele a tanultakat és nyűgözd le a családot.

Egészség Tippek

Milyen jótékony hatásai vannak az almának? Valóban igaz a régi mondás: minden nap egy alma az orvost távol tartja? Ismerd meg az alma egészségre gyakorolt hatásait!
Derecske alma egészség tippek >

Rajzpályázat

Rajzpályázatot hirdettünk az Iskolagyümölcs- programban résztvevő általános iskolák között. A pályázat nagy sikert aratott a kisiskolások körében, rengeteg ötletes és szép rajzot kaptunk és kiválasztottuk a nyerteseket.

Vajon a te rajzod a legjobbak között van?

A rajzpályázat nyertesei>

Almás receptek

A Derecske alma nem csak magába finom, hanem süteményben is. Ha szereted az almás finomságokat, akkor olvasd el kedvenc almás receptjeinket és készítsd el őket Derecske almából.
Derecske almás receptek >

Gyertek vendégségbe

Gyermeke érezte már valaha egy igazi almáskert hangulatát? Vagy hogy milyen ízű az alma az almaszüret után? Ha még nem, akkor most vendégül látjuk őt osztálytársai vagy legjobb barátai társaságában.
Gyertek vendégségbe >

Legyünk ismerősök

Nem csak az almáskertben találhatsz meg minket, hanem a Facebook-on is bejelölhetsz.

Várjuk a Facebook-on, legyen az ismerősünk!