Hűsítő almaleves

Igaz, hogy a nyár még egy kicsit várat magára, de attól mi még felkészülhetünk a nagy melegre egy hűsítő almalevessel.

Először is készítsük elő a hozzávalókat:
  • fél kg Derecske alma
  • 1 citrom leve
  • 1 liter víz
  • 2-3 darab szegfűszeg
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 15 dkg porcukor (ha jobban szeretsz mézzel ízesíteni, akkor porcukor helyett 7 evőkanál mézet készítsünk elő)
  • 2 dl tejföl
  • 1 púpozott evőkanál finomliszt
  • 1 dl tejszín

Ha minden hozzávalót előkészítettünk és kimértünk, nekiláthatunk az almalevesnek. Először is mossuk meg az almákat, hámozzuk meg, szedjük ki a csutkáját és vágjuk apró darabokra. Csavarjuk ki a citrom levét és csepegtessük az almára. Ez nem csak az alma barnulását gátolja meg, hanem jó aromát is ad neki.

Ha ezzel megvagyunk, a porcukrot, fahéjat és szegfűszeget keverjük össze, majd 1 liter vízzel öntsük fel. Hogy ne legyen csomós, először csak kevés vizet öntsünk hozzá, így könnyebb simára keverni. Majd adjuk hozzá a maradék vizet is. Ezt forraljuk fel.
almaleves_1.jpg

Ha felforrt, adjuk hozzá a citrom levével meglocsolt almát, majd főzzük puhára 5 perc alatt. Amint letelt az 5 perc, és úgy érezzük, hogy megpuhult, adjunk hozzá egy csipet sót, majd a 2 dl tejfölt.

Egy tipp, hogy a leves ne legyen csomós a tejföltől: egy kis tálba tegyük bele a tejfölt, majd a felforrt levesből vegyünk ki egy kis levet és azzal keverjük simára. Ha ez megvan, folyamatosan kevergetve öntsük a levesbe.

Utolsó lépésként pedig készítsük el a habarást. A lisztet a tejszínnel keverjük csomómentesre, majd adjuk lassan a forrásban lévő leveshez.
Ez után nincs más dolgunk, csak ki kell várni, hogy lehűljön és máris tálalható.

Egészség Tippek

Milyen jótékony hatásai vannak az almának? Valóban igaz a régi mondás: minden nap egy alma az orvost távol tartja? Ismerje meg az alma egészségre gyakorolt hatásait!
Derecske alma egészség tippek >

Almás receptek

A derecske alma nem csak magába finom, hanem süteményben is. Ha Ön szereti az almás finomságokat, akkor olvassa el kedvenc almás receptjeinket és készítse el őket derecske almából.
Derecske almás receptek >

Gyertek vendégségbe

Gyermeke érezte már valaha egy igazi almáskert hangulatát? Vagy hogy milyen ízű az alma az almaszüret után? Ha még nem, akkor most vendégül látjuk őt osztálytársai vagy legjobb barátai társaságában.
Gyertek vendégségbe >

Legyünk ismerősök

Nem csak az almáskertben talál meg minket, hanem a Facebook-on is bejelölhet.

Várjuk a Facebook-on, legyen az ismerősünk!