Almás furcsaságok V.

Almás furcsaságokat bemutató sorozatunk befejező részéhez értünk. Utolsóként az almás ékszereket sorakoztatjuk fel.

Foglalkoztunk már konyhai kiegészítőkkel, fürdőszobai furcsaságokkal, sőt lakberendezési tárgyakkal is, így most egészen más vizekre evezünk. E havi, és egyben utolsó témánkkal a hölgyeknek szeretnénk kedvezni. Számba veszünk néhány almás ékszert és kiegészítőt.

Elsőként egy almás nyakláncot választottunk, amely legalább olyan csábító, mint a mintául szolgáló gyümölcs. Bármilyen öltözéket feldob, legyen az hétköznapi viselet, vagy egy alkalmi ruha.

alma_nyaklanc.png


Ha pedig van almás nyakláncunk, akkor nem hiányozhat az almás fülbevaló sem az ékszereink közül. Fülbevalókból többféle variációt találhatunk az ízlésünknek megfelelően, akár a kisebb, akár a nagyobb darabokat kedveljük. Válasszunk bármilyet, egy almás fülbevaló visszafogott, mégis dekoratív kiegészítője lehet a mindennapjainknak.

alma_fulbevalo.jpg
alma_fulbevalo_2.png

És természetesen nem feledkezhetünk meg a gyűrűkedvelőkről sem, hiszen almás fülbevalóhoz almás gyűrű is dukál. Így tehát az almás „szettből” nem hiányozhat ez a darab sem.

alma_gyuru.jpg


Persze azokra is gondoltunk, akik nem ragaszkodnak ahhoz, hogy magunkon viseljenek egy almás ékszert, de szívesen tennének egyet a kulcstartójukra, vagy használnák mobildíszként. Ilyen megoldásból is többféle választási lehetőségünk is van színben és méretben egyaránt.

alma_kulcstarto.jpg


Almás furcsaságok cikksorozatunkból kiderül, hogy se szeri, se száma az almás kiegészítőknek, legyen az akár a lakás éke, akár a mi ékesítőnk. Reméljük, hogy cikk kavalkádunk adott néhány tippet az almakedvelőknek.

Egészség Tippek

Milyen jótékony hatásai vannak az almának? Valóban igaz a régi mondás: minden nap egy alma az orvost távol tartja? Ismerje meg az alma egészségre gyakorolt hatásait!
Derecske alma egészség tippek >

Almás receptek

A derecske alma nem csak magába finom, hanem süteményben is. Ha Ön szereti az almás finomságokat, akkor olvassa el kedvenc almás receptjeinket és készítse el őket derecske almából.
Derecske almás receptek >

Gyertek vendégségbe

Gyermeke érezte már valaha egy igazi almáskert hangulatát? Vagy hogy milyen ízű az alma az almaszüret után? Ha még nem, akkor most vendégül látjuk őt osztálytársai vagy legjobb barátai társaságában.
Gyertek vendégségbe >

Legyünk ismerősök

Nem csak az almáskertben talál meg minket, hanem a Facebook-on is bejelölhet.

Várjuk a Facebook-on, legyen az ismerősünk!