Almás furcsaságok IV.
Mi mással is foglalkozhatnánk így karácsony előtt, mint a karácsonyhoz kötődő almás furcsaságokkal?Igazán nem lepődhetünk meg azon, hogy az almás furcsaságok a karácsonyi díszek között is megjelennek, hiszen – ahogy sorozatunk korábbi részeiből már kiderült – a lakás szinte minden pontjához kapcsolódik valami almás.
Sorozatunk harmadik részében már találkozhattunk olyan gyertyával, amelybe almaszeleteket öntöttek. Most egy kicsit megfordítottuk a kialakítást, és az almába varázsolt gyertyát vettük górcső alá. Ráadásul ezt az olcsó almás furcsaságot, amely egyszerre dísz és gyertyatartó is, magunk is elkészíthetjük.
Almás gyertya – kicsit másképp
Az összeállításához nincs szükségünk különleges összetevőkre, mindössze: egy piros héjú almára, egy vékony gyertyára, egy dekoratív szalagra, némi fenyőgallyra és egy késre.
Elkészítés:
- Az almából vájjunk ki egy akkora mélyedést, amelyben a gyertya stabilan megáll. Célszerű alacsonyabb gyertyát használni, hogy ne legyen instabil.
- Helyezzük a gyertyát a lyukba, a körülötte lévő résbe pedig szúrjunk apró fenyődarabokat úgy, hogy a mélyedést eltakarjuk.
- A gyertyát az aljánál kössük át egy szép szalaggal. Tegyük az almát egy kistányérra, vagy más megfelelő alapra, hogy a viasz ne okozzon kárt!
Az almát is dekorálhatjuk, ha színes papírokból apró karácsonyi motívumokat vágunk ki, és erős (folyékony) ragasztóval az almára ragasztjuk. A díszítéshez használhatunk akár matricákat is.
Ezt a dekorációt nem érdemes jóval előre elkészíteni, mivel nem áll el sokáig.
Jó dekorálást!